Az elmúlás
Az idő halkan múlik, elillan, elrepül,
A világ színei fakulnak, lassan elmerül.
Az elmúlás árnya szelíden közeledik,
A halál angyalának szárnya messze lebegik.
A múlt emlékei szunnyadnak az elmémben,
A pillanatok csendesen fonódnak össze.
Az élet folyója egyre lassan csendesedik,
Mint a hajnal píra, úgy halványul el a fény.
De ne félj, kedves lélek, az elmúlás kapuja
Egy új világ felé vezet, örök életre hívja.
A halál csak átmenet, egy új kezdet, egy új vágy,
Hol az öröklét csodája várja a szívet áhítva.
Hagyjuk hát a múltat, a távozó napokat,
Élvezzük a pillanatot, amíg tart a haladás.
Szeressünk és teremtsünk, hagyjunk örökséget,
Mert csak így lehetünk igazán halhatatlanok, végtelenek.
Az elmúlás árnya, a halál is eljön majd,
De az emlékek örökre velünk maradnak.
Így élni érdemes, szívvel és lélekkel telve,
Mert az elmúlás árnyékában is ott rejtőzik a szépség, az öröm és a télve.
