Oldal kiválasztása

Szeptember 26. rendezték meg a Siklósi Örs emlékkoncertet a Budapest parkban. A Koncert eredetileg Örs születésnapja utáni nap szeptember 5.-én lett volna megtartva, de az egyik tag Covid fertötöttsége miatt akkor elmaradt.

Először állt színpadra az Aws Siklósi Örs halála óta, az énekesről pedig egy monumentális, maratoni hosszúságú, több mint harminc vendégelőadót felsorakoztató koncerttel emlékeztek meg. Bár a szomorú apropó elkerülhetetlenül melankolikussá tette az estét, igencsak felemelő képet festett a modern magyar rockzenei színtérről.

A NAGYJÁBÓL TÍZEZRES TÖMEG OLYAN HANGOSAN ÉNEKELTE MINDEN EGYES DAL MINDEN EGYES SORÁT, HOGY SZINTE ELNYOMTÁK A ZENEKART A SZÍNPADON, ENNYIRE LELKES ÉS ELKÖTELEZETT KÖZÖNSÉGET MÉG A LEGNAGYOBB POPSZTÁROK FELLÉPÉSEIN SEM LÁTTUNK.

A koncert során több mint harminc vendégelőadó állt színpadra és bár fellépett mások mellett Lukács László a Tankcsapdából vagy Halász Ferenc a Depresszióból, jól érezhetően nem azt volt a fő szempont, hogy a műfaj legnagyobb sztárjait állítsák csatasorba, hanem azokat a zenészeket, akik lazábban vagy szorosabban, de kapcsolódtak az együtteshez. És ahogyan egymást váltotta mások mellett Köteles Leander a Leander Killsből, Diószegi Kiki a Down For Whateverből, Csongor Bálint a Subscribe-ból vagy Áron András Apey a Lazarvs-ból, valamint Dodó a Dorothyból, Rimóczi Zsola a Fatal Errorból, Besnyő Gabriella a Nova Proospectből.

Siklósi Örs

Siklósi Örs   1991-ben született. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolába járt, Budapestre. Itt elkezdett hegedülni, de igazából sosem szerette meg. Gitározni 12 éves korában kezdett. Gimnáziumba Budakeszire járt a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumba, itt alapította iskolatársaival (többek között) az AWS-t. A többiek eleinte ki akarták tenni a csapatból, mert állításuk szerint rosszul énekelt, de senki más nem akarta elvállalni az énekesi posztot, ezért mégis ő maradt. 2018-ban Magyarországot az AWS képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, ekkor ismerhette meg igazán a nagyközönség a zenekart. Siklósi Örs abban az évben, egy koncertjük végén kérte meg barátnője kezét, majd 2019-ben össze is házasodtak. Az AWS 2020 júliusában a Facebook-oldalukon tette közzé, hogy a frontemberük, Siklósi Örs beteg lett, egészségi állapota miatt a zenekar egész évben nem vállal egyetlen koncertet sem, az énekes teljes mértékben a felépülésre koncentrál, csak jövőre állnak újra színpadra.Siklósi Örs november végén a közösségi oldalán azt írta: „Nyugi, egyre jobban vagyok, s hamarosan elmesélem, hogy mi történt velem…” Sajnos nem így lett, a fiatal énekes szervezetét 2021 február 5. én legyőzte a gyilkos kór.

Zenekarai:  Konnektor (csak:az iskolában) Conquistador (csak az iskolában) AWS  Ersch Dereng Red Bull Pilvaker

cikk a koncertről >

További képek>