Csütörtök este a Dürer kertben 3 előadó adott koncertet , az első a Sniffyction volt. A lányok egy fantasztikus hangulatú bulival indítottak. A Sniffyction egy fiatal, pesti csajbanda, akik glames, punkos rockzenében utaznak, azaz tökéletesen megfelelőnek tűntek a főattrakció elé. Lazák, dögösek és cukik voltak, mindemellett pedig igen feszesen tolták a pozitív hangulatú, életigenlő rockzenét. Túl sok helyük ugyan nem volt a színpad nagy részét elfoglaló két dobcucctól, mégis igyekeztek a lehetőségekhez képest sokat mozogni, azaz mindig volt valami látnivaló a színpadon. Dalaik is okésak – főleg a gyors témákat hozzák igen jól –, és ami a talán a legnagyobb fegyvertény itthon, hogy van egy olyan énekesük, Boxi, aki képes az ehhez a műfajhoz elengedhetetlen, minőségi éneklésre. Pontosabban csak képes volt, ugyanis a zenekar Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint sajnos pár nappal a buli után kilépett a zenekarból.

Sniffyction

Kis szünet után jöhetett a John Diva And The Rockets Of Love .  John Diva és zenekara pedig pontosan hozott mindent, amitől az ember úgy érezte magát, mintha az Ajtósi Dürer sor helyett valahol a Sunset Stripen csapatná 1991-benA rocksztárság persze alapból, magától értetődően jön belőlük, de tény, hogy 1990-ben Lolita című nótájukból például simán lehetett volna akkor sláger, mint mondjuk a Cherry Pie volt. Persze tuti, hogy 2019-ben nem fognak lemezmilliókat eladni, ettől függetlenül azonban biztos vagyok benne, hogy fogunk még hallani róluk. Az ilyesfajta laza, néhol direkt paródiába hajló, nosztalgikus glamre ugyanis még mindig van igény.

John Diva And The Rockets Of Love

És ezt még lehetett fokozni, jöhetett a fő produkció a Kissin’ Dynamit. A koncert a legelső perctől kezdve tökéletesen szólt, remekül lehetett hallani a gitárokat, a dobokat és Hannes kellemes orgánuma is betöltötte a teret. Talán nem túlzás megelőlegezni a szó szoros értelemben vett sláger megnevezést az olyan daloknak, mint a I´ve Got The Fire és a Somebody´s Gotta Do It, amelyekkel kezdték a bulit. Nagyon eltalálták ezeket a számokat a srácok, utóbbinál a szájgitáros riffelés egyszerűen zseniális.

https://www.youtube.com/watch?v=w1f96zDi1gc

Kissin´ Dynamite azt is megmutatta a magyar közönségnek, hogy az Ecstasy lemez előtt is volt élet, a most következő Love Me, Hate Me, a DNA és a Money, Sex & Power dalok a korábbi korongokról érkeztek. Ezek a szerzemények bemutatták, hogy a Kissin´ Dynamite-nak mindig is jó dallamérzékenysége volt, zenei világuk pedig egészséges mértékben ingadozik a glam rock, a heavy metal és a stadionrock-nak nevezett maistream rockzene sajátosságai között. Ez így együtt és a remek színpadi kiállás kiválóan működik élőben.

Kissin’ Dynamit

shockmagazin cikk>

undeground magazin cikk>

további képek>

Verified by MonsterInsights