Az év utolsó napjai már többnyire a bulizásról, ünneplésről szólnak, így aki egy többnapos bulizás keretében tervezett elbúcsúzni az óévtől, és úgy döntött, hogy 30-án a Pokolgép, valamint a Twister társaságában szeretne ünnepelni a Barba Negrában, biztosan nem bánta meg.
Twister
A Twister legénysége maximálisan kihasználta a rendelkezésre álló időt, és igyekeztek kellően felfűteni a közönséget, ami láthatóan sikerült. A közönség együtt énekelte a zenekarral a dalokat, sőt, nem egyszer egy-két sor erejéig csak a közönség éneke volt hallható. A fiúk nem lazsáltak a színpadon, a színpad méreteinek köszönhetően bőven volt hely mozogni, és sűrűn láthattunk helycseréket. A műsoridőbe még belefért az is, hogy visszatapsoljuk a csapatot, így a Robbanjon szét című dallal búcsúzhattak az óévtől, valamint a közönségtől.
Pokolgép
A Pokolgép egy meglehetősen hosszú, és a pályafutásának számos jelentős dalát felsorakoztató szettel érkezett a Barba Negra színpadára, így méltó módon ünnepeltük meg a 35. Jubileumot, tartottunk egy utókarácsonyt, és zártunk le egy teljes évet. Nehéz lenne fejből felsorolni minden egyes eljátszott dalt, de többek között elhangzott az Ősi játszma, Hol van a szó, Ítélet helyett, Az a szép…, A háború gyermeke, csak hogy egy párat említsek. Az esti szettben biztosan mindenki hallhatta a kedvenc Pokolgép nótáit.