Bár nőnap hivatalosan csak március 8-án lesz, aki március 2-án úgy döntött, hogy a Dürer 041-es termében tölti az estét, máris átélhetett egy igazán zúzós nőnapot, pontosabban Dáma Lármát, amit idén immár másodszor rendeztek meg a Vasmacska zenekar szervezésében.
Felsorolásba inkább nem bocsátkoznék a résztvevő leányzókat illetően, nehogy bárki is kimaradjon, de a lényeg, hogy a magyar női rockzenészek színe-java színpadra lépett, így sok-sok ismerős arcot láthatott a közönség, akik egyébként szépen megtöltötték a termet, így a harmadik Dáma Lárma esetében akár egy még nagyobb helyszínnel is meg lehetne majd próbálkozni.
A közös zenélés során egyébként néhány kevésbé tipikus hangszer, például egy hegedű is előkerült, hogy még tovább színesítse az unalmasnak egyébként sem nevezhető hangzást, és ha már ennyi kiváló dobos összegyűlt ezen az estén, vétek lett volna kihagyni egy közös produkciót, amit szerencsére nem is hagytak ki a lányok, és ez is igazán emlékezetesre sikerült. (Rockbook)